Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


"Látni és hallani azt, ami bennem van - és nem azt, aminek lennie kellene. Elmondani azt, amit érzek és gondolok - és nem azt, amit mondanom kellene. Érezni azt, amit érzek - és nem azt, amit éreznem kellene. Kérni azt, amire szükségem van - és nem várni, várni, várni, amíg engedélyt kapok. Merni, hogy azt tegyem, amit szeretek - ahelyett, hogy mindig a biztosat választanám."
/ Virginia Satir /

"A gyerek csak akkor érzi magát biztonságban, ha nagy és erős szülei vannak. Hogy elérje ezt a célját, néha komolyabb erőfeszítésekre is hajlandó.
Ha a gyermek barátja szüleinek, túl sok hatalmat birtokol. Ilyenkor még azon sem csodálkozhatunk, ha terrorizálja szüleit, és haragszik rájuk, gyermeki rosszalkodásaiban ugyanis csak segélykiáltása rejlik: „Mikor fogjátok már fel végre, mit akarok?” 
A szülő akkor cselekszik helyesen, ha világosan gyermeke tudtára adja, kié az utolsó szó a családban. Tanácsos időben világos alternatívákat mutatnunk, hogy a kicsik tudják, mire számíthatnak." / Thomas Schäfer - Gyermekek gyógyítása családfelállítással /

"A belső kép gyakran csak a szóbeszéd hatására jön létre, és azután megteremt egy olyan rendet, amely kizárólag a képzeleten alapul. Ilyenkor a mendemondák lépnek a látás helyébe, hit váltja fel a tudást, és önkény az igazságot." / Bert Hellinger /

"A gyerekek a családrendszeren belül átvesznek olykor érzéseket más családtagoktól. Azokat a fontos érzéseket, amelyeket valaki elnyomott, egy későbbi családtag megéli és kiéli. Olyan ez, mintha egy család szoros belső összetartozása megkövetelné, hogy minden erős érzés kifejeződjön." / Bertold Ulsamer - Gyökerek nélkül nem lehet repülni /

"Vannak olyan családi titkok, amelyeket óvni kell. Ezek nem tartoznak a gyerekekre. Abból, ami a szülők intim kapcsolatára vonatkozik, vagy a szülők egy vétkével áll kapcsolatban, semmi sem tartozik a gyerekekre. A gyermekeknek nem szabadna például kutatnia az után, hogy mit tettek a szülei. De miért is tennék? És ha rájöttek valamire, mit mondanak? Talán megkérdezik a szüleiket: Mit tettetek? Ekkor ők játsszák a nagyok szerepét, mintha joguk lenne erre.

A terapeuta az ilyen titkokat nem tárja fel a gyerekek előtt. Ilyenbe nem engedi belekeverni magát.
De vannak olyan családi titkok, amelyeknek felszínre kell kerülniük. Ha például vannak olyan személyek, akik a családhoz tartoznak, de nem tisztelik, nem ismerik el őket, vagy elfelejtkeznek róluk, például a korán meghalt testvérek. Ezt szabad tudnia a gyermeknek, sőt, tudnia is kell. Ha egy ilyen titok felszínre kerül, nagyon jó hatása van." /
Bert Hellinger /

"Mert az úgynevezett rossz is csak egy másik része annak a sokszínűségnek, amelynek alapján kialakulhat a jó. Rossz nélkül jó sincs. Az az ember, aki teljesen jó, mások számára elviselhetetlen. És az is rettenetes, aki tökéletesnek tartja magát, mert még veszélyes is. Azok, akik jobbnak tartják magukat másoknál, veszélyesek. Azoknak az embereknek a közelében viszont, akik átlagosnak tartják magukat, harmóniát érzünk, és odatartozónak érezzük magunkat." /Bert Hellinger /

"A minták megszakítása
Ennek a folyamatnak a felismeréséhez és a megszakításhoz nagyon sok bátorságra és az újra való nyitottságra van szükség. Ha sikerül megszakítani, az egészen különleges teljesítmény. A megszakítás nem sikerül egyszerűen csak úgy, hogy az ember hagyja magát sodródni. Hátra kell lépni. Ahelyett, hogy úsznánk az árral kilépünk a partra, és nézzük a folyót, egészen addig, amíg át nem látjuk a régi dolgokat, fel nem ismerjük az újat, és el nem döntjük, hogy mit tegyünk."

/ Bert Hellinger /

" Szeretnék mondani valamit a boldogság titkáról: a boldogság feledékeny. Nem emlékszik arra, ami korábban volt. 
Viszont a boldogtalanságnak jó az emlékezőtehetsége."
/ Bert Hellinger /

"A megszokás megakadályozza a rálátást az újra, de aki vállalja a kockázatot, azt az új látása kiszabadítja a múlt fogságából és mentesíti a múltba sodródás következményeitől."
/ Bert Hellinger /

"Mondjuk, te egy olyan nő vagy, akit az apukája kislányként elhanyagolt. Akkor keresel egy férfit, aki erős, aki megvéd, aki mellett biztonságban vagy, aki gyengéd, de közben macsó is, aki sokat keres, de közben mindig otthon van – és felhőtlenül jól érzed magad. Most éppen hároméves vagy. A nehézség abból fakad, hogy harmincéves testben. Vagyis szükségszerűen csalódni fogsz, mert amit egy hároméves kislány nem kapott meg az apukájától, azt egy harmincéves nő nem kaphatja meg a partnerétől. Nem azért, mert esetleg nem szeret, hanem mert ő nem az apád, te pedig nem vagy a hároméves lánya." / Pál Feri /

Válás után...
"Hogy melyik gyereknek hol van jobb helye, az a körülményektől függ. Nincsenek kötött szabályok. A következők azonban irányadók lehetnek: A gyerekeknek annál a szülőnél kell maradniuk, aki a gyerekekben a másik felet leginkább tiszteli és szereti. Ez szép alapgondolat és minden feszültséget felold. Amikor mindkét szülő tiszteli és szereti a gyerekekben a partnert, akkor a gyerekek jól érzik magukat. Ilyenkor fel sem merül a kérdés, hogy a gyerekeknek hol lenne jobb vagy hová kellene menniük." / Bert Hellinger /

"A fogantatásnál a szülők nem választhatják ki, hogy mit adnak tovább a gyermeknek és mit nem. Ugyanúgy a gyerek sem tudja megválasztani, hogy mit vesz át a szüleitől. Ez minden tekintetben előre adott. Ha egy ember nem ismeri el és nem fogadja el, ami a szüleitől jön, akkor nem tud kibontakozni. De minden ember megtapasztalja azt is, hogy van benne valami, ami túlnő a szülein, valami saját. Azt is mondhatnánk: egyfajta saját kegyelem. Ez is előre adott. Csak akkor tudunk kibontakozni, ha elismerjük és elfogadjuk ezt a sajátot." /Bert Hellinger/

"Járom az utam. Egyre mélyebbre haladok. Hirtelen az őseim, elődök, generációk sorakoznak fel a hátam mögött. Légy nyugodt; súgják. Százak szerelmének gyümölcseként vagy itt. " / Linda K Hogan /

"A családokra jellemző egy mély igazságosság és kiegyenlítődés iránti szükséglet. A család és a nagycsalád úgy viselkedik, mintha közös lenne a lelkük. Ez a közös lélek ügyel arra, hogy a családban egyensúlyban legyen a nyereség és a veszteség, mégpedig több nemzedéken át." / Bert Hellinger /

 
„Sok ember úgy gondolja, hogy amennyiben eléggé szeretünk, akkor a szeretet győzedelmeskedik, és minden jóra fordul. A tapasztalat azt mutatja, hogy ez nem igaz. Olykor a szülőknek tehetetlenül végig kell nézniük, hogy noha mély szeretettel szeretik, gyermekük másmilyenné válik, mint azt remélték. Talán beteg lesz, talán drogfüggő vagy tragikus öngyilkosságot követ el. Az ilyen tapasztalatok azt mutatják, hogy a szeretet mellett szükség van még valami másra is ahhoz, hogy a szeretet sikeres legyen. A szeretet rejtett rendje az, aminek megértése és követése nélkülözhetetlen.” /Bert Hellinger/

"Ha a nővel szemben elkövetett igazságtalanságot más nők bosszulják meg más férfiakon, akkor eltolódás következik be, mégpedig nem csak az alany tekintetében (például amikor a bosszú a nagyanyáról a leányunokára száll), hanem a bosszú tárgya vonatkozásában is, mint amikor például a nagypapa által elkövetett igazságtalanságot a nők a saját férjükön torolják meg. Az agresszió ilyenkor nem az elkövetőre irányul, hanem bármilyen férfira, illetve általánosságban véve a férfiakra. Ez nem hoz oldást, hanem ellenhatást vált ki, és a nemek harcává alakul, amelyben mindenki vesztes."  /Bert Hellinger/

"Az apát és anyát rendszerszinten a rajtuk keresztül a gyerekeikbe folyamatosan áramló életenergia kapcsolja össze. Ezért válást követően a szülők egymást a "gyerekeikben szeretik tovább". A gyerek rendszer-énje tisztában van azzal, hogy ő felerészt az apjából, felerészt az anyjából van, ezért mindkettejüket egyformán szereti, s nekik köszöni a legnagyobb jót: az életet. Szülei ezért benne -bármilyen nehéz, fájdalmas megélés kapcsolódik is hozzájuk - mindig összetartoznak.
/Rákos Péter: Láthatatlan dimenziók/

"... Amikor megtörténik az oldás az arcok felragyognak, és mindenkit a felszabadultság érzése fog el. Ez ellenkezik azzal a régi német közmondással, hogy "mindenkinek jót tenni olyan feladat, amire senki sem képes". A családterápia során akkor jutunk el az oldáshoz, amikor a családban mindenki jól érzi magát. Amikor mindenki a megfelelő helyen áll, aki mellett állnia kell, és amikor mindenkinek érvényesül az egyénisége, senki sincs elnyomva. Ilyenkor mindenki megbecsültséget érez, és mindenki jól érzi magát. Hát ez az oldás."
/Bert Hellinger/

„Sorsközösség
… A leszármazottak sorsközösséget érezhetnek szüleikkel, felmenőikkel, ha azoknak hasonló nehéz sors: jogfosztottság, akadályozottság, nélkülözés vagy üldöztetés jutott osztályrészül. Ilyenkor úgy kívánnak a felmenők a csoportjához tartozni, hogy maguk is hasonló nehézségeket vesznek magukra a saját életükben-ezzel azonban fenntartják a negatív családi mintázatot, s ez rendszerhibát okoz. A megoldást annak felismerése jelenti, hogy az utódok akkor is felmenőikhez tartoznak, ha azok sorsközösségében nem osztoznak, hanem helyette saját boldog és sikeres életüket élik. „ /Rákos Péter: Láthatatlan dimenziók/

 

"A szülők és a gyerekek közötti kötelék mindig is egyenlőtlen volt és az is marad. A szülők és a gyerekek nem egyformák, nem azonos síkon mozognak, ezért soha nem lehetnek barátok. 
Az anya aki a lányának barátnője akar lenni, nem tesz jót a lányával, a fiú pedig nem veszi komolyan az apját, aki a haverja - amitől mindketten erőtlenné válnak. A gyerekek titokban tisztelik a szüleiket. "Igazi" szülőkre vágynak, akikre felnézhetnek.
Miért felnézni? Mert a szülők a gyerekek felett állnak, mert a gyerek az ő leszármazottjuk. A szülők és a gyerek közötti különbség minden konvención túl létezik, természetes adottság. Ezért van a kapcsolat akkor "rendben", ha a gyerekek felnézhetnek a szüleikre." /Wilfried Nelles: A gyógyító valóság /

 

„A családállítás nagyon egyszerű dolog. Nem filozófia, nem elmélet, tulajdonképpen még csak nem is terápia. Sok filozofálni való van benne, elméleti átgondolásra csábít, és alkalmazza egyik-másik terápiás technikát, de nem ez áll a középpontjában. A valóság áll a középpontjában, ahogy előttünk megmutatkozik, egyszerű, nyitott, szándékoktól mentes pillantásunk erre a valóságra irányul.” /Wilfried Nelles: A gyógyító valóság /

 

„Vannak olyan megfigyelők, akik azt gondolják, hogy a képviselőszerepben álló emberek károsodhatnak. Valóban nehéz érzéseket, például rendkívül mély gyászt, reménytelenséget, komoly szenvedést, gyilkos dühöt, lelkifurdalásokat és lelki kínokat élhetnek át ezeknek megfelelő testi kínokkal együtt. De ezek nem ártanak nekik, sőt ennek az ellenkezője szokott történni: erősebben és gazdagabban távoznak, mint ahogy érkeztek, Így ugyanis részt vesznek az emberiben, kapcsolatba kerülnek az ember-lét olyan síkjaival, amelyeket a saját életük során ugyan még nem tapasztalta meg, ám mindannyiunk életének részét képezik. Ez egészen mély köteléket teremt. A csoportokban úgy nyilatkozik meg a kötelékteremtő erő, hogy a részvevők már néhány óra után is teljesen szokatlan nyíltsággal és bizalommal fordulnak egymáshoz, holott senki sem mozdítja meg a kisujját sem, hogy ezt elősegítse. Egyszerűen azért áll elő ez a helyzet, mert mindannyian észreveszik, hogy egy mély emberi szinten mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással és egyívásúak vagyunk” /Wilfried Nelles: A gyógyító valóság /

 

„Tény az, hogy mindenki a szülei gyereke. Akárkik legyenek is a szülők, akármit tettek is vagy hagytak megtörténni, akárhogy jöttek is ki egymással, akármilyenek voltak is a nemzés körülményei, akármi is történt azóta, annyi bizonyos, hogy lelki, szellemi és testi alkatunkat két szülőnknek köszönhetjük. Az az első és legfontosabb, hogy az a két ember a két szülőnk. Ebből valami nagyon egyszerű következik: aki ezt a tényt nem fogadja el, aki ezeket a szülőket nem fogadja el úgy, ahogy vannak, az önmagát nem fogadja el. És amíg így tesz, önmagával sem lesz békében” /Wilfried Nelles: A gyógyító valóság /